Voltál már úgy, hogy valamire igazán, szívből vágytál, sokszor nekifutottál, hogy elérd, de mintha délibábot kergettél volna? Minden erőddel azon voltál, hogy megvalósítsd az álmod, mégis folyamatosan elúszott előled. 

Pedig nagyon akartad. Egyre keményebben dolgoztál érte, talán egy idő után a megszállottjává váltál. Ezzel keltél és feküdtél. 

Magadat ostoroztad: Nem vagyok elég jó. Nem vagyok elég kitartó. Valamit biztosan nem csinálok jól. Kevés vagyok. Nem érdemlem meg. 

Talán kifogásokat kerestél, halogattál: Majd ha előbb ez, vagy az megtörténik (lediplomázom, elköltözöm, összeházasodunk, elválunk, megszületnek, kirepülnek… és a sort a végtelenségig tudnám folytatni).  Nem tartok ott, talán pár év múlva. 

Vagy a körülményeket okoltad. Ezek az önmeggyőző mondatok jellemzően úgy kezdődnek: ha. Ha más lenne a gazdasági helyzet. Ha máshol élhetnék. Ha támogatna a családom. Bezzeg a Józsi, a Béla, vagy a Manci. Neki sokkal könnyebb, mert… Ugyan már, az én helyzetemben.

Esetleg úgy érezted, mindez csak szerencse kérdése, elvégre az ötös lottót se te nyerted. Fortuna mindig csak másokkal kegyes. És azt se felejtsük el, hogy van, aki aranykanállal a szájában születik. Vagy burokban.

Talán azt gondoltad, túl késő már ehhez. Gyomorszorító érzéssel figyelted, ahogy telnek a napok, múlnak a hetek, egy újabb hónap és megint eggyel több gyertyát fújsz el a szülinapi tortán. Pedig emlékszel mennyi mindent tűztél ki az előzőn? Megfogadtad, hogy ez így nem mehet tovább, összerántod az életed, egy év múlva büszke leszel magadra. Hiszen mindenki más élete is boldog, láttad az Instán meg a Facebookon is, a nyaralós fotókon ölelkező családokat, a kalandokat, szép helyeket, gourmet vacsorákat. Jó, már elmúltál 30/40/50, úgyhogy van, amit el kell engedned, bezzeg ha húsz évvel fiatalabb lennél. Vagy csak tízzel…

Néha hajnalban, amikor nem tudtál aludni, azon gondolkodtál, mi van, ha elment melletted az élet. Ha kihagytad a lehetőségeket? Talán nem is lesz több? És végeláthatatlan gondolatmenetekbe csavartad magad arról, hogy mi lett volna, ha a Hufnágel Pistihez mentél volna feleségül. Vagy nem jöttél volna haza arról az egzotikus nyaralásról. Esetleg a nagynénédnek kereke lett volna… meg áramszedője…

Ha magadra ismertél bármely, esetleg több példában, pontosan tudod, mekkora fájdalmat és keserűséget okoz egy-egy ilyen helyzet és milyen rombolóan tud hatni a mindennapjainkra. Mi a közös bennük? Ahogy telik az idő, egyre frusztráltabbá, csalódottabbá válunk. Úgy érezzük, hogy kiszolgáltatottan hánykolódunk az élet tengerén, a sorsunk felett ismeretlen erők uralkodnak, de legalábbis az biztos, hogy nem mi. Rosszabb esetben ezek a gondolatok oda vezethetnek, hogy elveszítjük a lendületet és a motivációt az életünk más területein is.  A kisördög a vállunkon nem hagy békét és gúnyosan a fülünkbe suttog: nem sikerült a munkahelyi előléptetés sem, mégis mit képzelsz magadról, hogy állna szóba veled az a csinos fiú/lány a szomszédból? Ha nem csípjük nyakon az ehhez hasonló belső monológokat, egy idő után eljöhet a pont, amikor teljesen elbizonytalanodunk önmagunkban és a képességeinkben.  

Mindannyiunknak vannak olyan álmai és vágyai, amiktől pillangók verdesnek a gyomrunkban és hevesebben ver a szívünk, ha eszünkbe jutnak. Biztos vagyok benne, hogy nem csak az eddigi példákkal tudsz azonosulni, hanem te is megtapasztaltad már azt a csodálatos és felemelő érzést is, amikor egy-egy ilyen álom valóra válik. Lehet, hogy egy gyerekkori élmény jut eszedbe? Vagy egy élet munkája az, amire boldog elégedettséggel tekinthetsz vissza? Ilyenkor szárnyakat kapunk, kinyílik a világ és úgy érezzük bármit és mindent elérhetünk. 

Ha megengeded, hozok egy személyes példát. Kislány koromban nagyon sok játék babám volt, de mindig olyanra vágytam, ami pont úgy néz, mint az igazi kisbabák, mert azokkal lehetett „anyukásat játszani”. Egyik sétánk során megláttam egy valódi újszülöttre hasonlító babát a játékbolt kirakatában. Azonnal tudtam, hogy „ő az igazi” és „beleszerettem”. Hiába kértem a szüleimet, hogy vegyék meg nekem, ekkorra már múzeumot megszégyenítő gyűjteménnyel rendelkeztem babákból. Végül abban maradtunk, hogy a pénzt nekem kell rá összegyűjteni. Mivel kereshet egy 8 éves kislány pénzt? Zsebpénzből összegyűjteni beláthatatlan időbe telt volna, így más tervet eszeltem ki. Hétvégenként – szigorú atyai felügyelettel – a bolhapiacon, lánykori nevén PeCSa-ban árultam a babagyűjteményem korábbi darabjait és más játékaimat, amikről lemondtam a szent cél érdekében. És persze szinte minden nap a Divatcsarnok irányába kellett sétálni, hogy megnézzük a kirakatban A babát és minden este úgy bújtam ágyba, hogy elképzeltem milyen lesz majd vele játszani. Mai napig emlékszem arra az érzésre, amikor hónapokkal később forintra pontosan leszámoltuk a pénztárosnak az összeget és végre magamhoz ölelhettem a vágyott játékot. Mindezt azért meséltem el, mert maga az érzés, az első számomra igazán fontos álom megvalósulása mélyen bevésődött. Nem a tárgya a fontos, hanem maga a folyamat, amelynek a működését – ennyi év után már értem és tudatosan alkalmazom.

Gondolkodtál már rajta, vajon min múlik az, hogy a vágyak pusztán vágyak maradnak e? Mi különbözeti meg a megvalósítókat az örök álmodozóktól? Szerinted vannak „titkos összetevők”?  Hogyan zajlanak ezek a folyamatok? 

A következő cikkben magáról az élményről, a megvalósulásról lesz szó. Tarts velem! Addig is örömmel látom véleményed az olvasottakkal kapcsolatban.